10 elavult és rossz gyereknevelési módszer

A gyermeknevelési trendek folyamatosan változnak. Ami régen teljesen elfogadott volt, mára már olykor felháborodást vált ki. Egy biztos, hogy sokkal jobban előtérbe került a gyermekközpontú, szeretetteljes bánásmód, és talán jobb irányba haladnak a dolgok.

“Atyai pofon”

A közösségi médiában rendszeresen heves vitákat váltanak ki azok a humorosnak szánt posztok, amelyek szerint a nevelési kellékek szentháromsága a fakanál, a derékszíj és a papucs. Az erőszakos nevelés elszenvedői olykor büszkén hirdetik, hogy nekik sem ártott meg. 
Egy biztos: a bántalmazó nevelés sokkal többet árt, mint használ és szerencsére már a törvény is tiltja. Van egy aranyszabály, amit minden épeszű normális ember betart: csak velünk egyenrangú vagy nálunk erősebb partnerrel emberkedjünk. 

Sírni hagyás

Sajnos még a mai napig szokás a síró kisbabára rácsukni a szobaajtót, hiszen előbb-utóbb úgyis abbahagyja a bömbölést, nem igaz? A babának, akit tartósan sírni hagynak, a folyamatos stresszhormon olyan agyi elváltozásokat okoz, ami a felnőttkori depresszióhoz hasonló, gyengíti az immunrendszert és későbbi viselkedési zavarokhoz vezet. A XXI. századi nevelési válasz a válaszkész reagálás. Nem kell minden nyekkenésért kitépni a babát az ágyból (hiszen az önnyugtatást, az elalvást neki is meg kell tanulnia, ráadásul a mi segítségünkkel), de egy kétségbeesetten zokogó gyermeket magára hagyni az nettó kegyetlenség. 

A rokonokat kötelező megpuszilni

Sokan elborzadva emlékszünk vissza a gyerekkorunkra, amikor vendégségek alkalmával kötelező volt odamenni mindenféle fura szagú nénihez és bácsihoz, és hagyni, hogy indokolatlanul összenyaljanak. Bármennyire is pici egy gyerek, a teste rengeteg szempontból az övé, ami felett ő rendelkezik (nem a pelenkázásra, fürdetésre, öltözésre, lázmérésre és egyebekre gondolunk). A kisgyermek tanuljon meg illedelmesen köszönni, ennyi a feladata. Majd megöleli azt, akit ő szeretne. Jobban belegondolva felnőttként mi sem örülnénk annak, ha egy három méter magas, kétszáz kilós, fokhagyma / édes parfüm / cigarettaszagú ember az akaratunk ellenére összevissza ölelgetne. 

Addig ülsz az asztalnál, amíg mindent meg nem eszel!

Magyarországon inkább mennyiség-, mint minőségalapú a táplálkozási kultúra, plusz szülőként nem mindig könnyű felmérni, hogy egy kisgyereknek valójában mekkora adagot is kellene ennie. A szülő túl sokat szed, a gyerek nem bírja megenni vagy nem kívánja, a szülő idegbe jön. Pedig a közös családi étkezésnek élvezetes programnak kellene lennie. Senki nem lett még attól jobb evő, hogy a vacsora befejeztével még három óráig ült egyedül a kihűlt tökfőzelék felett. Egy biztos: a felnőttkori étkezési zavarok eredetének túlnyomó része a gyermekkorban keresendő. 

Kütyü- és TV mentesség… vagy éppen a túl sok képernyőidő

A mi generációnkkal az a baj, hogy nem beleszülettünk, hanem belenőttünk a technológiai fejlődésbe. Még gyerekek voltunk, amikor bejöttek az első mobiltelefonok, nekünk természetes a Youtube és az internet nélküli gyermekkor. Emiatt képtelenek vagyunk elfogadni, hogy egy mai gyereknek a kütyühasználat az élete része. Félünk tőle, és nem minden esetben tudunk objektíven dönteni. 
Természetesen a TV-ből érkező sok inger ártalmas, a túlzott képernyőhasználat bizonyítottan digitális autizmust és viselkedési zavarokat okozhat. De átesni a ló túloldalára, és teljesen letiltani az internet vagy a kütyük ésszerű használatától egy kisiskolást, az digitális analfabetizmussal és kirekesztéssel is járhat. 

Csak a kitűnő bizonyítvány számít!

Elborzadva emlékszem arra, amikor általánosban az egyik osztálytársam elmesélte, hogyha hármast visz haza, a falba verik a fejét. Való igaz, hogy a gyermeknek az a fő munkája, hogy tanuljon. Szerencsés az a szülő, akinek a gyereke a kisujjából kirázza a kitűnő bizonyítványt, de nem mindenki lehet kitűnő mindenben! Talán a jegyek helyett érdemesebb lenne az igyekezetet helyezni a középpontba: aki egész este gyakorol, hogy egy kettessel megfeleljen a matekdolgozatnak, az ugyanannyira odateszi magát, mint egy kitűnő tanuló. 

Ha bántanak, ignoráld a zaklatódat, előbb-utóbb elunja és békén hagy!

Ha a szülő nem képes kiállni önmagáért, sem a gyermekéért, akkor a gyerek ezt a viselkedést tartja természetesnek. Még senkit nem hagytak békén a cikiző vagy bántalmazó osztálytársak csak azért, mert odébb somfordált. Noha a szülő kötelessége ilyenkor kiállni a gyermekért a másik szülővel, az osztályfőnökkel és az iskolával szemben, és esetleg intézményt váltani – de a gyereket is tanítani kell. Ne legyen agresszív, de ha megütik, igenis üssön vissza (az önbizalom nagyszerűen erősíthető például küzdősportokkal). Ha beszólnak neki, tanuljon meg valamilyen övön aluli visszaszólást. 

Amíg az én kenyeremet eszed…!

Az autoriter szülő felállít egy csomó szabályt, és elvárja a gyermektől, hogy feltétel nélkül kövesse azokat. Az ilyen szülő nem törődik azzal, hogy megértse a gyermekét, csak elvárásokat támaszt vele szemben, és inkább büntet mint jutalmaz. A tekintélyelvű nevelés még nem sok embernek működött, szerető család hiányában szorongó, önbizalomhiányos, megfelelési kényszeres felnőttek kerülnek ki az ilyen szülői háztól. 
Persze jogosan tilos minden, ami veszélyes, törékeny, drága dolog, de fölösleges mindent megtiltani ahelyett, hogy engedjünk a gyereknek felfedezni a világot. Ha van egy szabály, a gyereknek értenie kell a miértjét, hogy el tudja fogadni azt. És tartozunk is neki magyarázattal.

Összehasonlítás

Bezzeg a Pistike ötösre írta a fizika dolgozatot! Bezzeg a szomszéd Marika lánya rendet tesz a szobájában! …
Minden gyerek egyedi és különleges, és a sikereit és kudarcait célszerű saját magához mérni. Amúgy is tele lesz a gyerekkora összehasonlítással, nemcsak ő méri magát a többi gyerekhez, hanem a tanárok is az osztálytársaihoz hasonlítják. Mindig lesz valaki, aki jobb és ügyesebb nála valamiben, akár egy másik gyerek vagy egy idősebb testvér. Ha a gyermek előrehaladását nem saját magához mérjük, soha nem fog kiderülni hogy mennyit ügyesedett és fejlődött. 

Majd én megcsinálom!

Helikopter szülőnek hívják azt, aki a gyermeke életének minden egyes pillanatába szeretne beavatkozni, segíteni, megcsinálni. A gyerek minden lépését ellenőrzi, hiszen szülőként mindent jobban tud. Azaz folyamatosan köröz a gyerek feje fölött, mint egy helikopter. 
Nyilván ezek a szülők még a fészekből kirepült gyermeküket sem képesek békén hagyni, akikből könnyen lehet döntésképtelen, bizonytalan felnőtt, aki a legkisebb problémát sem tudja megoldani. Természetes, hogy mindannyian szeretnénk megvédeni a gyermekünket mindentől de hibázásra is szükség van az életben, hiszen azokból lehet tanulni.