A fűtéssel való spórolás 10 szabálya
A háztartásban felhasznált energia 70%-át a fűtés viszi el, ezért itt a legfontosabb hatékonynak lenni takarékosság tekintetében. A rezsiárak emelkedésével még központibb kérdés lett, hogyan spóroljunk úgy a fűtésen, hogy ne kelljen a hideg lakásban ülnünk egész télen.
Karbantartás
A rendszeres karbantartás, főleg ha szakembert kell hívni, mindig költséges. Viszont egy jól működő fűtésrendszerrel mégis nagyobb összegeket lehet megspórolni, mintha nem foglalkozunk vele rendszeresen, és szerelőre kell költeni ezen összeg többszörösét.
Mérlegelés
Érdemes átértékelni a jelenlegi fűtőrendszert, és a gázárak emelkedésével egyéb megoldásokban is gondolkodni. (Ha kis lakásban élsz, lehet, hogy például egy légkondi hosszú távon hatékonyabb és olcsóbb megoldás lesz.)
Szabad hely a fűtőtest körül
Ha el van barikádozva a radiátor, vagy radiátorburkolat került rá, az rengeteg hőt megfog, amit szintén ki kell fizetned úgy, hogy nem is használod. Ne zsúfolj köré szekrényeket és ne pakold tele ruhával.

Hőtükör fólia
A hőtükör fólia a radiátor mögé helyezve visszaveri a hőt ahelyett, hogy a hideg falat fűtené a fűtőtest hátoldala. Pár ezer forintos tétel, ami elég gyorsan visszahozza az árát, hiszen nem kell olyan erősen fűtened ezután.
Szigetelés
A ház és az ablakok szigetelése olyan egyszeri nagyobb költség, ami utána évtizedekre lecsökkenti a fűtésszámlát. Ha nincs lehetőséged ablakszigetelésre, van, amit házilag is elkészíthetsz: ragaszd újra a régi ablakokon a szigetelő szivacsot, és tegyél ablakpárnát az ablakok közé.
Textíliák a lakásban
Egy vastag sötétítő függöny éjszakára elhúzva elég sok hőt megfog, de a redőny is segíthet benn tartani a meleg levegőt. Nagyon sokat dob a hőérzeten az is, ha a hideg padló helyett puha szőnyegekkel borítjuk be a lakást.
Ne kapcsolgasd a fűtést ki-be!
Inkább hagyd alacsony fokozaton a radiátort, ha nem vagy otthon, ugyanis a bekapcsolás és nulláról felmelegítés sokkal több energiába kerül.
Tekerd lejjebb!
Nem kell hideg lakásban ülnöd, hogy elkezdj spórolni a fűtésszámlán: ha 4 fokkal lejjebb tekered a fűtést, máris 20%-ot spóroltál.
Párásíts!
A hőérzetet csökkenti a száraz levegő, és emeli a párás: míg egy száraz sivatagi negyvenöt fokot viszonylag könnyű elviselni, ugyanez a hőmérséklet a dzsungelben sokkal forróbbnak tűnik. Ugyanezt a hatást tudod elérni kicsiben otthon – ha rendszeresen párásítasz, melegebbnek fogod érezni a levegőt.
Zárd az ajtókat!
Nem kell az egész lakást vagy házat csutkára felfűteni télvíz idején sem. Gondolkodj úgy, mint nagyanyáink: azt a helyiséget fűtsd be legjobban, amit gyakran használsz (pl.: nappali), és mindig csukd be az ajtót. A ritkán használt helyiségekben teljesen felesleges a huszon-pár fok.