Hogyan tegyek félre pénzt még a válság idején is?
Sok ember úgy érzi, hogy a kevés fizetéséből egyszerűen esélytelen félretenni – és emiatt el sem kezdik. Pedig ha csak egy ezrest teszel félre havonta, az már ezerrel több, mint eddig. Kis lépésekkel is egész jó megtakarításra lehet szert tenni – némely esetben úgy, hogy észre sem veszed.
Reggeli költések
Ha hajlamos vagy minden reggel beugrani a kedvenc kávézódba egy péksütire / szendvicsre és papírpoharas kávéra, az évente 2-300 ezer forintodba is kerülhet – ami simán lehet egy nyaralás ára is. Töltsd fel a fagyasztót mélyhűtött péksütikkel és vegyél egy kávés termoszt. A reggeli készülődés alatt simán megsül a reggelid és lefő a kávéd. A nem elköltött pénzt tedd el egy perselybe vagy rendszeresen utald át egy dugi számlára.
Ne hónap végén tegyél félre
Mi történne, ha holnaptól egy ezressel, tízezerrel, vagy a fizetésed 10 vagy 20 százalékával kevesebbet keresnél? Nyilván összébb húznád a nadrágszíjat. Ha így is meg tudsz élni, akkor félretenni is tudsz. Nyiss egy dugi bankszámlát, amihez nincs bankkártya. Nagyon fontos, hogy fizetéskor egyből utalj rá egy olyan összeget, amit nélkülözni tudsz, már egy pár ezer forinttal is elkezdheted a gyűjtést. Mivel a pénz nem a mindennap használt számládon van, nincs akkora kísértés, hogy elköltsd.
Felkerekítés bankszámlával
Vannak olyan számlák, amelyek bankkártyával való fizetés után az összeget felkerekítik, és a különbözetet automatikusan átutalják egy takarékszámlára. Például ha 1750 forintot költesz, a rendszer azt üzeni feléd, hogy 2000-et költöttél, és a 250 forint egy másik számlán landol.
Érdemes utánajárni, hogy a bankodnál van-e ilyen opció, mert így úgy tudsz pénzt félretenni, hogy észre sem veszed.

Malacpersely
A felkerekítéshez hasonlóan működik, főleg akkor, ha gyakran használsz készpénzt. Vegyél egy jópofa perselyt, és kezdd el beledobálni az összes százast és kétszázast – de akár ötszázast is a költéseid után, mintha nem is létezne. Hidd el, egészen gyorsan össze fog gyűlni egy szép kis összeg.
30 napos szabály
A harminc napos szabály egy apró spórolási trükk, mely megakadályozza az impulzusvásárlást. Ha hirtelen felindulásból úgy érzed, hogy szükséged van egy új cipőre, egy huszonhatodik konyhai kütyüre vagy bármire, ne vedd meg azonnal, hanem várj egy hónapot! Ha harminc nap múlva is szükséged van rá, akkor szabad a vásár!
Hógolyó módszer a hiteltörlesztésekre
Ha többféle hiteled és tartozásod van, állítsd őket sorrendbe a legkisebb összegtől a legnagyobbig. Mindegyikhez fizesd be a szükséges minimumot, ám a legalacsonyabb tartozáshoz törlessz olyan magas összeget, amennyit csak tudsz. Így egyféle hitelt gyorsan kinullázol, amely fényt jelent az alagút végén. Ha ez megtörtént, az erre szánt összeget forgasd a következő legkisebb tartozásba, és így tovább, hógolyóként görgetve magad előtt a törlesztéseket, míg el nem fogynak. Ha kinulláztad a tartozásaidat (a hosszútávú törlesztéseket kivéve, pl.: lakás), a törlesztőrészletekre szánt összeget mindig különítsd el egy bankszámlán, ez fogja megalapozni a spórolást.
Fizetésemelés – a növekvő életszínvonal hibája
Sokan esnek abba a hibába, hogy amint szert tesznek egy jobban fizető állásra, az életszínvonaluk is magasabb szintre lép. Úgy érzik, hogy hirtelen megengedhetik maguknak a drágább mobiltelefont, autót vagy egyéb, amúgy felesleges luxus kiadásokat. Nem kell állandóan a pénzen ülni, hiszen a jelent is élvezni kell, de ha a fizetésemeléssel mindig egyenesen arányos lesz az életszínvonalad növekedése, soha nem fogod utolérni magad, és spórolni is nehezebb lesz. Ha emelkednek a bevételeid, mindenképp növeld a megtakarításaidat is!
Költs duplán!
Amikor olyan dologra adsz ki pénzt, ami nem létszükséglet, hanem kedvtelés vagy hobbi, mindig ugyanakkora összeget utalj át a takarékszámládra is. Például ha havi tízezer a fitneszbérleted, vagy négyezret költesz egy könyvre, akkor ugyanakkora összeggel növeld a megtakarításodat is!
Saját zsebpénz
Ha hajlamos vagy a shoppingolásra és az impulzusvásárlásra, akkor úgyis feszíteni fog a pénztárcád / bankkártyád minden alkalommal, amikor elhaladsz egy üzlet mellett. Ha összeadod a havi kiadásokat, látni fogod, hogy mennyit szórtál el. Tegyél félre minden hónapban egy ésszerű, az eddiginél kisebb összeget shoppingolásra, és csak abból költs!
Pénzmentes napok
Az igazi mesterek tudnak pénzmentes hónapot vagy hetet is tartani, de kezdetnek bőven elég, ha minden héten van egy olyan nap, amikor nem költesz semmit. Vigyél magaddal ebédet, ne ülj be sehova a kollégáiddal munka után, és edd azt vacsorára, amit a hűtődben találsz. A pénztárcád hálás lesz ezekért a költésmentes napokért.